Az Ő futama következik!
A futam, amire három hónapja készültök! Napi 24 órán keresztül!
A sprintek, a séták, az erőltetett menetek, melyek után nem érzed a lábaidat, a kocogások, a pályaedzések, a versenyek, ahová akár több száz km-et is elautóztatok, az éjszakák, amiket összebújva aludtatok át a takaró alatt, a tappancs sérülések, melyek gátoltak a felkészülésben, a játékok, labdázások, minden lepereg egy pillanat alatt. Minden, amit tettél ebben a három hónapban – jót, rosszat – itt van ebben a pici testben, aki mellett guggolsz és próbálod nyugtatni. Próbálod, de tudod, hogy teljesen felesleges. Hisz már Ő is tudja. Tudja már napok óta. A viselkedésedből, a mozdulataidból, apró rezdüléseidből. Az elmúlt néhány év alatt megtanulta. Tudja, most jött el az Ő ideje! Ezek az Ő pillanatai! Az Ő másodpercei!
A több száz óra munka az elkövetkező huszonegynéhány másodpercben sűrűsödik.
Ő a startboksz felé mered, remeg minden porcikája az izgalomtól és halkan, de követelőzően nyüsszög.
Te simogatod és szeretnéd átadni minden erődet és energiádat. Ő érzi a benned felgyülemlett feszültséget, izgalmat, aggódást.
Már nem lehet megnyugtatni! Már nincs visszaút!
Az adrenalin beindult! És csak nő, nő ebben a csöpp szervezetben!
Ahogy simogatod, pontosan érzed. Már csak érzel… Nem látsz, nem hallasz tisztán semmit…
Homályosan látod a sorsoló golyók egymás utáni lepottyanását, a távolból hallod a vetélytársak visítását, a starter kiáltását: BOKSZ!
Egy pillanatra magadhoz térsz.Beengeded Őt a bokszba.
Még utoljára, mintegy búcsúzásként odakiáltasz neki: Fogd meg a nyuszit!...

…és elengeded, becsapod mögötte az ajtót és tudod, amiért  eddig közösen küzdöttetek, egyedül neki kell befejeznie.